Kezdjük egy kis időutazással:
2003-at írunk. A világvége, a katasztrófa éve, a szenvedés és a csalódás éve... legalábbis akkor így éltem meg. Haláleset mellett szerelmi csalódás... de nem akármilyen! :-) Életem LEGNAGYOBB (legalábbis akkor annak hitt) szerelme hagyott el... Ma már csak mosolygok rajta. :-)
Néhány hónappal később:
Közeledett Karácsony, és az előzmények tekintetében nem gondoltam, hogy ez lesz életem egyik legemlékezetesebb karácsonya. Akkor nem hittem volna, hogy néhány évvel később szívesen fogok visszaemlékezni azokra a napokra... Egyszer csak kaptam egy levelet, és egy könyvet. A levélben kedves, együtt érző gondolatok, valós érzések őszinte kinyilatkoztatása egy számomra mind a mai napig kedves személytől... A levél mellékleteként pedig egy könyv: Janikovszky Éva: Mosolyogni tessék!
Első gondolat: Persze, könnyű mondani... Mosolyogjak? De min? Miért? ... Elkezdtem olvasni... egyre jobban megnyugodott a lelkem, és hosszú idő után újra mosolyogtam. :-) Fura érzés volt, de kellemes... Sokáig a gyász uralkodott a lelkemben és úgy éreztem, nem szabad mosolyognom, nem illik, kedvem sincs hozzá, meg különben is, változtat ez valamin? Ma már pontosan tudom, hogy IGEN, változtat! Virágba öltözteti a lelket, kinyitja a szív kapuit, energiát ad, fiatalít és ha jól csinálod, még a környezetedre is pozitív hatást gyakorol.
Most persze azok mondják nekem, hogy "könnyű mondani", akik maguk alatt vannak, akik pesszimisták, akik állandóan panaszkodnak, hogy mennyi negatív hír van a Híradóban (mégis rendszeresen megnézik), akik csak a kifogásokat keresik, miért nincs okuk mosolyogni. Volt idő, hogy én is ezt éreztem... ma már mosolygok rajta. :-)
Noha tudtam, ki az a Janikovszky Éva, a könyvet olvasva esett le, hogy nem egy fiatal és sikeres MLM vezér értékesítési és motivációs tréningjének az előadás anyagát olvasom, hanem egy sokat megélt, élete utolsó éveit élő írónő történeteit... 72 évesen, mikor a fia külföldön, a férje koporsóban, a gyerekkori barátai, rokonainak egy része külföldön... Ő akkor is talál örömforrást az életében, és ráébreszti az olvasót, hogy vannak helyzetek, amikben a mosoly a legegyszerűbb és leghatékonyabb megoldás.
"Kimentem az erkélyre, s mint minden este, felnéztem az égre. Atyaisten! Holdfogyatkozás! (...) Ezt nem lehet egyedül elviselni. (...) Eszembe jut barátom, akivel két hete az újholdat néztük. Csakhogy ő most Európa másik csücskében van. Mindegy, megvan a hotel száma, hívom, kapcsolják, meglepett, álmos hang: Te vagy? Mi történt? Holdfogyatkozás van, hadarom, csak annyi, hogy nézz ki az ablakon, és bocsánat, ha felébresztettelek. Leteszem a kagylót. Nem kellett volna. Hülyét csináltam magamból. Egy óra múlva csöng a telefon. Most ment le az árnyék a Holdról, mondja. Aludj jól."
Napjainkban:
11 év telt el a "világvége" óta... Hogy repül az idő?! :-) Ismét változások vannak az életemben, az elmúlt néhány hét nem volt egyszerű. Viszont a mosoly megint átlendít a nehéz időszakon. Ma éjszaka egy lány mosolyával álmodtam. Csodálatos, bájos, őszinte mosoly volt. Reggel felhívtam, megosztottam vele álmomat, és megköszöntem, hogy mosolyt csalt az arcomra... Jól indult a napom! ... Azt hiszem, az övé is. :-)
Végezetül álljon itt egy idézet egy 70 feletti, törékeny nőtől, aki soha nem áltatta olvasóit a problémamentes élet ígéretével, nem szuggerálta a gyerekekbe, hogy a felnőttek világa csupa móka, kacagás, és nem ámította a felnőtteket azzal, hogy vicces dolog az öregség. Ugyanakkor rávilágított arra, hogy az életet úgy is lehet élni, hogy közben mosolygunk, nem kell mindig rossz kedvűnek lenni, hiszen a mosoly ugyanannyiba "kerül", mint a szomorúság.
"Mosolyogni tessék! Persze nem szüntelenül, nem reggeltől estig, de bujkáljon bennünk a mosoly - minden eshetőségre készen -, hogy bármikor felragyoghasson. Mert a mosoly meggyőződésem szerint mindig egy kis fényt hoz az életünkbe, meg a máséba is. Kicsike fényt, de sok kicsi, mint tudjuk, sokra megy."
