Régen sírtam ennyire felszabadultan film nézése közben. Pedig "Az élet háza" nem is az a tipikus sírós film. Ha létezne ilyen lista, szerintem a TOP 3-ban benne se lenne. Mondandója elgondolkodtató, lélekig hatoló, ugyanakkor olyan pozitív érzelmi töltete van, melyből az ember erőt tud meríteni, és talán a nézők többsége öntudatra is ébred a film hatására.
Először kb. 5 éve láttam. Akkor is megérintett, de akkor még nem csalt könnyeket a szemembe. Azóta történt velem egy s más, és jelenlegi lelki állapotomban kifejezetten jól esett megnézni. A sírás pedig felszabadító és pozitív érzéseket váltott ki belőlem. Mondom ezt annak ellenére, hogy a téma enyhén szólva sem vidám, és az én jelenlegi helyzetem se mondható ideálisnak. Mégis feltöltött... a sírás is, a film is. Jó érzés ÉRZŐ emberként élni, aki érzékeli környezete rezdülését, a jelen fontosságát.
Volt idő, hogy nem tudtam sírni... még édesapám temetésén sem. Akkor azt gondoltam, ez így természetes, és férfias. Ma már tudom, hogy az érzelmek kizárása, elrejtése, "nem kimutatása" nem jó...
A film számomra legfontosabb üzenete apa és fia beszélgetése közben jön elő: "Okkal történnek a dolgok. A rossz azért, hogy előidézze a jót." Mondja ezt a gyermekétől eltávolodó apa, akinek cselekedeteivel sikerül pozitív változásokat elérni fiánál. Életünk alakulását hiszem, hogy mi irányítjuk. Noha nagy mértékben meghatározzák az otthonról hozott dolgok, alapvetően mi döntünk arról, hogyan éljük életünket, és min változtatunk annak érdekében, hogy a saját bőrünkön megtapasztaltakat úgy tudjuk átadni a jövő generációnak, hogy abból ők profitáljanak. Ami a legfontosabb, hogy soha sem késő változtatni.
"- Mit tenne, ha négy hónapja lenne hátra?
- Sok-sok húst ennék.
- Jó ötlet.
- Maga mit tenne?
- Házat építenék.
...
- Négy hónap alatt felépül a ház?
- Meg kell próbálni."
