Ezt meg kell hallgatnod! Kata és Tomi szerelmi története több mint 20 éve kezdődött. Azóta Kata gyermekes családanyaként boldog házasságban él New York-ban... igen, egy másik férfival. Tomi pedig bár elvált, volt párjával - közös gyermekük anyjával - állítólag mind a mai napig jóban van... de ne szaladjunk ennyire előre.

Noha a fenti szerelmi vallomás nagy klasszikusnak tekinthető, én tegnap este hallottam először... Tudod, még egy rossz vicc is lehet hatásos, ha egy újszülöttnek lövöd el. :-)

Szégyen, nem szégyen, tényleg tegnap hallottam először... azóta meg vagy negyvenszer.

Amikor felcsendül a kedves "félhét" éves Kata hangja, már tudod, hogy érdemes hátradőlni egy karosszékbe és mosolyogva - mert tegnap óta tudod, hogy csak így érdemes - hallgatni a love story-t.

Nemrég a hét éves lányom ült az ölembe és kérdezte tőlem, hogy szeretem-e a kekszet. Éppen vacsoráztam, így teljesen gyanútlanul kérdeztem vissza, hogy milyen kekszet? Ellentmondást nem tűrő hangon szegezte nekem ismét a kérdést (hiszen már ő is tudja, hogy kérdésre nem kérdéssel válaszolunk :-)) Naaa, apa! Szereted a kekszet???  Szeretem! Akkor Te szereted a szexet!!!... ... ... ... ... HÉT évesen tette fel ezt a kérdést. Nem tizenhét évesen. :-) Abba most inkább ne menjünk bele, mit tud a gyerek a szexről (mégiscsak elmondom: szerinte a szex az, amikor a férfi és a nő egymás mellett fekszenek meztelenül és csókolóznak... szerencsére egyelőre ennyivel is beéri). Viszont ha már feljött a téma, semmit sem szeretnék a véletlenre bízni. Nem gondoltam, hogy ilyen korán beköszönt a tavasz az óvodában, de a fenti szituáció után elérkezettnek láttam az időt, hogy elkezdjek felkészülni a következő beszélgetésre... :-) Többek között így találtam a fenti videót is. Soha nem lehet tudni, mikor jön elő újra a témával, így hát gondoltam, elejébe megyek a dolgoknak...

Mosolyogva hátra dőltem, és megnyomtam a play-t. Már a második mondatnál arcomra fagyott az a bizonyos mosoly... tudod, amelyik "virágba öltözteti a lelket, kinyitja a szív kapuit, energiát ad, fiatalít és ha jól csinálod, még a környezetedre is pozitív hatást gyakorol." Na konkrétan ez a mosoly fagyott az arcomra, amikor meghallottam, hogy "... A bokorral kezdődött." Nem mondom, hogy "ne tudd meg, mi játszódik le ilyenkor egy apa fejében"... Ahogyan egy anya félti a fiát a leendő asszonyától, aki elveszi tőle a fiát, úgy az apában is valami hasonló játszódik le, amikor egy srác megkörnyékezi a lányát (itt még az is bejátszik, hogy az apa emlékszik az időre, mikor ő volt fiatal csibész, és tisztában van vele, hogy miken fantáziál az ő lányát kinéző "kölök".) :-) Aztán jött a folytatás: "Úgy, hogy lent voltunk az udvaron, és mondtam: Tomi! Gyere be a bokorba! Én választottam ki a helyet, a legrejtekesebbet". Mi vaaaaaan? A lány vitte be a málnásba a srácot? Ez egyre rémisztőbb! :-)

"És letérdelt elém a Pocak, mondta, hogy: Én szeretlek! Mondtam: Én is. Kérdezte, hogy megcsókolhatom-e a kezedet. Mondtam, hát tőőőlem! És megcsókolta a kézfejemet. Utána történt az, hogy fölmentünk, megmondtuk az óvónéninek."

Ennél a pontnál megnyugodtam, és tovább hallgattam a gyermekien ártatlan, őszinte vallomást. Majdnem hozzátettem, hogy "naiv", de aztán jobban belegondoltam, és rájöttem, hogy a "romlatlan" a megfelelő kifejezés. Az alábbi párbeszédből is kiderül, hogy a gyermekek teljesen tisztán látják a helyzetet, és tudják, mi kell egy jól működő párkapcsolathoz... Az más kérdés, hogy ez ugyanaz, mint közgazdaságtanban a "tökéletes verseny" - a nagy könyvben meg van írva, de a valóságban szinte lehetetlen megvalósítani... legalábbis a felnőttek többsége képtelen rá.

Szolgáljon hát tanulságként az alábbi párbeszéd, ami után visszaemlékszel, hogy annak idején Te is pont így gondolkodtál a szerelemről... (de akkor mi a franc változott?)

"- Ti vagytok a legszerelmesebbek?

- Igen!

- Ezt Te honnan gondolod?

- Hát, mert a többiek, azok mindig összevesznek.

- És Ti nem szoktatok veszekedni a Pocakkal?

- Mi nem. Soha.

- Én még nem nagyon ismerek olyan 6 éves kislányt, aki… aki igazán úgy érzi, hogy ő szerelmes… és ki is tudja mondani.

- Hát, azért, mert… nem tudom. Ezt nem tudom kifejezni.

- Mit érzel akkor, amikor azt mondod, hogy hiányzik? Honnan tudod, hogy hiányzik?

- A szívemből… Hogy érzem a szívemben, hogy hiányzik a Pocak.

- Kin múlik Te szerinted, vagy min múlik, hogy nagy korotokban is ilyen szerelmesek legyetek?

- Rajtunk, egyformán mind a kettőnkön.

- És hogy ha mégse beléd lesz szerelmes a Tamás, mikor már iskolás lesz, vagy nagyobb, felnőtt?

- Biztosan belém. Mert megesküdött előttem a bokorban.

- Mire esküdött meg?

- Hogy nem hagy el.

- És Te biztos vagy benne?

- Igen!

- Bízol benne?

- Bízom.

- És mi lesz akkor Kata, hogy ha Te szeretsz bele valaki másba és Te felejted el őt?

- Én nem fogom elfelejteni. Mert én nem akarom őt elfelejteni.

- Lehet, hogy nem fogod elfelejteni, de beleszeretsz egy másik fiúba, akinek még szebb kék szeme van.

- Mindegy az nekem, csak a Tomi legyen az."

Hát igen. Katus huszon évvel ezelőtt már tudta, mi a tuti. És neki állítólag be is jött az élet. Ezt onnan tudom, hogy olvastam egy cikket, ahol Póczak Tamás, a fenti történet férfi szereplője nyilatkozott G. Katáról, aki nagy valószínűséggel megtalálta párkapcsolata G-pontját, és azóta is boldogan él... Hiszek benne, hogy tényleg így van...

Persze nem mondom, hogy minden párnak óvodában kell megismerkedni, és egy életen át tartó, boldog kapcsolatban élni. (Akármennyire aranyos és őszinte a fenti vallomás, Kata és Tomi sem maradtak együtt.) A párok 90%-ának valahol elsiklik a kapcsolata, kérdés, hogy az ember tud-e tanulni a hibákból és meg tudja-e tanulni, hogy a pillanatot úgy is meg lehet élni, hogy mind ő, mind a környezete jól érezze magát.