Fogadjunk, hogy éreztétek már azt, hogy AZ A NORMÁLIS, ahogyan ÉN gondolkozok, a másik látja rosszul a helyzetet... A poén, hogy ezt a másik fél is ugyanúgy érezte... természetesen egy másik, sokkal élesebb szemüvegen keresztül vizsgálva a világot. :-)
Mivel mindannyian különbözőek vagyunk - noha sok gyarló tulajdonság közös bennünk -, teljesen természetes, hogy vannak helyzetek, amiket másként látunk. Éppen ebből adódik sok konfliktus, amiből aztán minél több van, annál közelebb kerülsz az érzéshez, hogy Neked ebből eleged van, és legszívesebben vagy felpofoznád a másikat és felébresztenéd álomvilágából, vagy a világ végéig menekülnél... naná, hogy minél messzebb tőle. Még akkor is, ha néhány évvel korábban szintén a világ végére futottál volna... akkor a boldogságtól, hogy megismertél valakit, aki annyira tökéletes, és annyira hozzád illő. :-)
Egyszer egy jó barátom azt mondta, mikor éppen egy új lány után rajongtam:
- Figyelj ecsém! Jegyezd meg, amit most mondok. Amit a kapcsolat elején legjobban szeretsz a másikban, később azt fogod benne legjobban utálni... Ezt tartsd szem előtt, mikor azt mondod: annyira édes, mikor zsörtölődik...
És basszus tényleg!
Persze az elmélet mindig nagyon egyszerű és világos. Mindig a megvalósítással (meg a másikkal) van a baj... soha sem velünk. :-)
Vagy az is lehet, hogy mindenki a saját szemszögéből, a saját szemüvegén keresztül szemléli a világot és nem képes magát beleélni a másik helyzetébe...
Ugyanakkor meggyőződésem, hogy sok mindent leegyszerűsítene és sok félreértést eloszlatna (nem beszélve arról, hogy a másik gondolkodását is jobban megismernénk), ha a párok nem elsősorban (vagy ami a legrosszabb, hogy CSAK és KIZÁRÓLAG) a barátjukkal / barátnőjükkel veséznék ki a dolgokat, hanem párkapcsolaton belül őszintén, nyíltan beszélnének arról, ki, mit érez.
